|
| BEMUTATKOZÁS |
|
| |
|
Bardo. A keleti filozófiák szerint minden olyan dolog aminek van kezdete, annak szükségszerűen vége is kell hogy legyen. Minden keletkezik és elmúlik, majd újból létrejön, és újból elmúlik. Nincs semmi ami állandó, minden változás alatt áll. Ahogy a bölcselet mondja: a korsó megszünésének nem az az oka, hogy leejtették, a megszünés már eleve benne rejlett a korsó természetében.
Tudható tehát, minden ami most létezik, az változik is, és végül bizonyos hogy megszűnik. E láthatatlan és mindent átölelő rendszer a BARDO.
A Bardo Club megalakulásától kezdve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy széles körben közvetítsen olyan tanításokat, amelyek tiszta és hagyományokon belüli keretek között ismerteti a meditációs technikát. Cél, hogy minden tanulni vágyó elsajátíthassa és mindennapi alkalmazóként használja azokat a módszereket, ami biztosítja a harmónikus, és kiegyensúlyozott életet, ami egészéget ad, és közelebb visz a boldogsághoz.
A Bardo olyan keleti hagyományokon alapuló meditáció, amely nagy hangsúlyt fektet a tradícióra, a meditáció megfelelő elsajátítására, tiszta értelmezésére, ami megvilágítja a spirituális út lényegét, felhívja a figyelmet a hibákra, a tévutakra és az előrehaladásban megfelelő támpontokat ad.
Ajánljuk figyelmébe a honlapon lévő:
-tanulási lehetőségeket -letöltéseket -szerkeszthető tudástárunkat -spirituális filozófiával foglalkozó írásokat -és szívesen fogadjuk kérdéseit is!
A Bardo Club mindenki számára elérhetően, és segítőkészen áll rendelkezésre, részben tanfolyamok által, részben a személyes foglalkozások által. E honlap írásai és a tanfolyamok anyaga is csak olyan tant közvetít, ahol a módszerek összességét megfelelő lelkület öleli át, tartja a helyes irányban, és védi tanulóját, alkalmazóját.
Kívánjuk minden kedves látogatónknak a jó olvasást, elmélkedést, és hogy az itt elhelyezett írások szolgálják minden érző lény javát.
Dobos Szilárd Bardo Club
|
|
|
|
 |
|